A nevem némi magyarázatra szorul: hogyan lehet társas a szingli?
Nos úgy, hogy a lelkem mélyén mindig is szingli voltam. Utáltam a kötöttségeket, nekem kapcsolatban is szabadságra volt szükségem, különben megfulladtam. Ennek ellenére örökké szerelmes voltam (vagy legalábbis azt hittem), kevés időt töltöttem egyedül. Viszonylag hamar, 18 évesen megismerkedtem jelenlegi párommal, aki viszont az otthonról hozott minta szerint szeretett volna velem élni: Ül, fekszik, nyugszik, nem világít! Na több se kellett nekem! Egy darabig tűrtem, aztán szép lassan tágítani kezdtem az igencsak szűkre szabott határaimat. Ezért iszonyú sokat csatáztam a párommal! Éppen ezért arra a kérdésre, hogy “Mióta vagytok együtt?” azt szoktam mondani, hogy “Mivel a háborús évek duplán számítanak, 40 éve! 🙂 ”
Már korábban el akartam kezdeni egy blogot,ahol csak leírom a gondolataimat, sztorikat, megvitatom (magammal) a nagy kérdőjeleket az életemben, de a legnagyobb most jött szembe: gyereket várok.
És ez bizony merőben új fonal az életem szövőszékén, hiszen ez nem volt bekalkulálva egy csöppet sem. Illetve ez így ebben a formában nem igaz, hiszen az utóbbi időben a periódusom első két hetében időnként eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ha lenne, de a második 2 hétben már merő tiltakozás volt az életem. Ennek ellenére ott fent Ő eldöntötte, hogy mi leszünk a szülei!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: